Afoto Xs 768px Hadline
Szakács Tamás
Agrárinnováció

Szarvason nevelkedett Szakács Tamás a kézilabdázás miatt került Debrecenbe, azonban sportkarrierje egy sérülés miatt hamar véget ért. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, később gazdasági újságíróként végzett. 1985-től lett a Hajdú-bihari Napló újságírója, 6 évig a gazdasági rovat vezetője. Érdeklődése a nyolcvanas évek végén fordult az üzleti élet felé. 1994-ben egy befektetőcsoport tagjaként többségi részesedést szerzett a Hajdúsági Sütödék Zrt.-ben, ma pedig a társaság és a köré épült vállalatcsoport döntő többségi tulajdonosa, vezetője. Az ezredfordulón kidolgozta a Smart Food (Okos Élelmiszer) élelmiszer-egészség koncepciót. Ennek lényege olyan finom élelmiszerek – főként sütő- és édesipari termékek –kifejlesztése, amelyek tudományosan igazoltan kedvező élettani, nem egyszer betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatást fejtenek ki a fogyasztókra. A sikeres K + F + I + P érdekében professzorokból, orvosokból, közgazdászokból, piackutatókból és biostatisztikusokból álló szellemi holdudvart épített ki cégei köré. A saját forrásaiból megvalósult program során több igényes tudományos eredmény született. Első termékeik 2017-ben kerültek piacra, s ma már 2800 magyar üzletben találhatók meg, 2 milliárd forint piacot generálva. Hazai és nemzetközi terjeszkedésükre speciális franchise rendszert fejlesztett ki. Az Okos Élelmiszer koncepció 2018-ban bekerült Magyarország 100 legérdekesebb innovációja, 2019-ben a Magyar Innovációs Nagydíjon a 40 legelismertebb újítás közé. Első házasságában él, két egyetemet végzett lánya cégei munkáját segíti.

Társadalmi szerepvállalás

Az ezredforduló előtt aktívan részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének munkájában. Ezt követően – a kutatás-fejlesztés időigénye miatt – háttérbe húzódott. Cégei gyermekek sporttevékenységét és művészeti fejlesztését támogatják. Termékeik rendszeresen eljutnak a rászorulókhoz.

FŐTÁMOGATÓ: Saaten Union - Rapool cégcsoport
Kategória támogató:
Közönségdíj támogató:
Különdíj támogató:
Életműdíj támogató:
Szakmai partner:
Támogatók: